Magas vérzsírszint (hiperlipidémia)
Régóta ismert, hogy a nagy zsír- és koleszterintartalmú étrend érelmeszesedéshez vezet. A szívinfarktus kb. 3-szor olyan gyakori azoknál az egyéneknél, akiknél magas a vér koleszterin értéke (nagyobb mint 6,5 mmol/l), azokhoz képest akiknél ez az érték normális (5 mmol/l alatti).
A vérzsírok többféle összetevőből állnak: ezek az összkoleszterin, a káros koleszterin (LDL), a védő koleszterin (HDL) és a triglicerid. Az érelmeszesedés szempontjából a legveszélyesebb összetevő az LDL-koleszterin. A zsírok kétféle módon juthatnak a vérbe: táplálkozással és a szervezet belső anyagcseréje révén. A helytelen táplálkozás okozta magas vérzsírszint az étrend módosításával (diétával) rendszerint jól befolyásolható, míg az anyagcserezavar miatt létrejövő vérzsírszint emelkedés a diéta mellett rendszerint már gyógyszeres kezelést is igényel. A diéta lényege az állati eredetű telített zsírok fogyasztásának a csökkentése, valamint a növényi eredetű és telítetlen zsírok bevitelének a fokozása (halak, olajos magvak, zöldségek és gyümölcsök fokozott fogyasztása).
Amennyiben az étrendi megszorítások néhány hónapon át nem vezetnek a vérzsírszint megfelelő csökkenéséhez, akkor a diéta megtartása mellett gyógyszeres kezelés is szükséges, különösen akkor, ha a betegnek egyéb rizikófaktora vagy már ismert koszorúér betegsége is van. Ma számos hatékony gyógyszer áll rendelkezésre a magas vérzsírszint csökkentésére, melyek szedését a kezelőorvos az egyéb kockázati tényezőket is figyelembe véve javasolja.
A vérből kimutatható vérzsírok normális felső értékei a következők: összkoleszterin: 5 mmol/l, LDL-koleszterin: 3 mmol/l, triglicerid: 2 mmol/l, a védő koleszterin (HDL) normális alsó értéke: 1 mmol/l. Szívinfarktus után az elérendő összkoleszterinszint célértéke még alacsonyabb: 4,5 mmol/l.
Magasvérnyomás (hipertónia)
A magasvérnyomású egyének között nagyobb számban fordul elő szívinfarktus, mint a normális vagy alacsony vérnyomásúak között. A magasvérnyomást önálló megbetegedésnek, és az érelmeszesedés egyik legfontosabb kockázati tényezőjének tartjuk. A vérnyomás értékét higanymilliméterben (Hgmm) fejezzük ki, és két számmal jellemezzük: a felső érték az ún. szisztolés vérnyomás, melyet a szív összehúzódása alatt mérünk, az alsó érték a diasztolés vérnyomás, mely a szív elernyedése alatti értéket jelenti. A nyugalmi állapotban mért vérnyomást 140/90 Hgmm-ig fogadjuk el normálisnak, bármely életkorban mérve (hibás az a régi felfogás, miszerint a vérnyomás normális értéke 100 + az életkor). Ha magasabb a vérnyomás, több mérést kell végezni eltérő időpontokban, mivel gyakran előfordul, hogy az újabb méréskor már normális vérnyomás mérhető, és csak az első orvosi vizsgálat izgalma váltotta ki a magasabb vérnyomásértéket („fehérköpeny jelenség”). Amennyiben legalább három alkalommal a normális felső értéknél magasabb vérnyomást mérünk, akkor megállapítható a magasvérnyomás betegség, és további vizsgálatokra, rendszeres ellenőrzésre, illetve kezelésre van szükség. A magasvérnyomás legfőbb veszélye, hogy tartós fennállása esetén az érrendszer és bizonyos szervek (agy, szem, szív és a vese) súlyosan károsodnak. Emiatt a magasvérnyomás hosszú távú, legtöbbször az élet végéig tartó kezelést és gondozást igényel.
A vérnyomás “beállítása” mind a kezelőorvos, mind a beteg türelmét igényli, mert a legmegfelelőbb gyógyszer kiválasztása mindig a beteg egyéni válaszreakciójától függ, és ennek megállapítása hosszabb időt vehet igénybe. A magasvérnyomás gyógyszeres kezelése mellett fontos a nem-gyógyszeres kezelés hangsúlyozása is, így a dohányzás abbahagyása, túlsúly esetén a testsúly csökkentése, a rendszeres fizikai aktivitás és a konyhasóbevitel mérséklése.
Dohányzás
A veszélyeztető tényezők közül a dohányzás az érelmeszesedés talán egyik legjelentősebb rizikófaktora. Az erős dohányosok (napi 20 cigaretta felett) között háromszor annyi szívinfarktus fordul elő, mint a nemdohányzók körében. A dohányzók száma sajnos ma is egyre nő, különösen a nők és a fiatalok körében terjed ez a káros szenvedély. Valószínűleg ennek a ténynek is szerepe van abban, hogy a szívinfarktus az utóbbi időben nők és a fiatalabb korosztályok körében is egyre gyakoribbá vált. A dohányzás káros szív- és érrendszeri hatásaiért a cigarettában lévő számtalan alkotóelem közül elsősorban a nikotin, a szénmonoxid és a kátrány felelős. Fontos tudni, hogy az érelmeszesedés kockázatát nemcsak az aktív, hanem a passzív dohányzás is fokozza, ezért mindent meg kell tenni a nemdohányzók védelmében. A dohányzásról való leszokás csökkenti a szív- és érrendszeri rizikót. Ha a szívinfarktust elszenvedett betegek abbahagyják a dohányzást, az egy éven belüli újabb infarktus kockázata kb. felére csökken azokhoz képest, akik tovább folytatják azt az infarktust követően is.
Cukorbetegség (diabétesz mellitusz)
Az érelmeszesedés cukorbetegekben gyakrabban és már fiatalabb korban észlelhető, mint a hasonló korú, de cukorbetegségben nem szenvedő egyénekben. A cukorbetegek nagy része elhízott és gyakoribb közöttük a magasvérnyomás előfordulása is, mely az érelmeszesedés kockázatát tovább fokozza. Nemcsak az ismert cukorbetegség jelent veszélyt az érbetegség kialakulására, hanem az ún. „rejtett cukorbetegség” is, amely csak laboratóriumi vizsgálattal (cukorterhelési próbákkal) mutatható ki.
A vércukor normális éhgyomori felső értéke 6 mmol/l. Cukorbetegség esetén különösen fontos az előírt diéta és a kezelés pontos betartása, az ideális testsúly elérése vagy megőrzése, a rendszeres testmozgás, valamint a folyamatos ellenőrzés és gondozás.
Elhízás (obezitás)
Az elhízás korunk egyik népbetegsége. A kövérség gyakran társul egyéb veszélyeztető tényezőkkel, így a kövérek között több a magasvérnyomású, a magas vérkoleszterin szintű egyén, és gyakoribb a cukorbetegség is. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a 30%-nál nagyobb testsúlytöbblet már jelentős kockázatot jelent az érelmeszesedés szempontjából. Az is ismert, hogy a kövér emberek szívizominfarktusának halálozási aránya a duplája a soványakénak.
A megfelelő testsúlyt az egyszerű testsúlymérés mellett ma az ún. testtömeg index (BMI = Body Mass Index) alapján szokás meghatározni. Ezt a számot úgy kapjuk meg, hogy a kilogrammban mért testsúlyt elosztjuk a testmagasság (méter) négyzetével (az érték táblázatból leolvasható). A BMI normális értéke: 20-25 között van, 25-30 közötti értéknél túlsúlyról, 30 felett elhízásról beszélünk. Egy másik érték a derékkörfogat, amivel különösen az érbetegségre hajlamosító ún. hasi vagy „alma” típusú elhízás jellemezhető. Ennek a normális felső értéke férfiaknál: 102 cm, nőknél: 88 cm. A hasra lokalizálódó elhízás (alma típus) különösen veszélyes, mert gyakran társul magasvérnyomással, magas vérzsírszinttel és magas vércukorral.
Az elhízás kezelésének legfontosabb módja a kalóriabevitel csökkentése (diétával) és az energialeadás növelése (a mozgás növelésével).
A testmozgás hiánya
Régóta ismert, hogy a fizikai munkát végzők és a rendszeresen sportolók között a szívinfarktus előfordulása és halálozása alacsonyabb, mint az ülő foglalkozásúaknál. A fizikailag inaktív egyéneknél gyakoribb az elhízás, a magasvérnyomás és a cukorbetegség, ami jelentés mértékben fokozza az érelmeszesedés kockázatát. Ezért minden korosztályban javasolt a rendszeres fizikai aktivitás: a hét minél több napján legalább félórás fizikai aktivitás végzése. Az egészséges embereknek heti 4-5 alkalommal 30-45 percen át javasolt olyan fizikai aktivitás végzése, amelynek során az átlagos maximális szívfrekvenciájuk 60-75%-át elérik (a maximális szívfrekvencia = 220 – életkor). Ha már szív- és érrendszeri betegség áll fenn, akkor a terhelhetőség mértékét előzetes terheléses vizsgálat alapján a kezelőorvos állapítja meg.
Stressz
Régi megfigyelés, hogy a szívinfarktus gyakoribb a vezető beosztású férfiak körében, mint a „beosztottjaik” között., Ezért nevezték el a koszorúér betegséget a vezetők betegségének („menedzser-betegség”). A felmérések valóban igazolták, hogy az állandóan dolgozó, túlfűtött, becsvágyó, pihenésre időt nem szánó emberek (ún. „A”-típusú személyiségek) gyakrabban kapnak szívinfarktust, mint a nyugodt, kiegyensúlyozott természetű, mindenre ráérő típusúak („B” -típusú személyiségek).
A pszichés stresszhatások ellen nem könnyű védekezni, azonban kellő odafigyeléssel mégis gyakran elkerülhetők, vagy fizikai tréninggel, rendszeres kikapcsolódással oldhatók a feszült helyzetek.
Örökletes tényezők
Az érbetegségek kiváltásában szereplő kockázati tényezők és a szívinfarktus halmozódhat egy családon belül. „Öröklődhetnek” egy családon belül az étkezési- és egyéb életviteli szokások is, pl. az egészségtelen táplálkozás, a dohányzás, a mozgásszegény életmód vagy a feszült, túlhajszolt munkatempó. Az öröklésnek részben genetikailag, részben a szokások következtében jelentős szerepe lehet a koszorúér betegség kialakulásában. Örökletes tényezők gyanúja esetén fontos, hogy valamennyi családtag kivizsgálása és megfelelő kezelése megtörténjen.