“Az élet az első szívdobbanással kezdődik és az utolsóval ér véget.” /Ókori bölcs/
A szív mint szimbólum
Részlet a Medicina kiadó gondozásában megjelent “Szívparafrázisok – Mítosz, filozófia és művészet a szívről” c. könyvből (szerzők: Lozsádi Károly és Király László):
“… a szívre vonatkozó természettudományos ismereteink nagyban megváltoztak és kibővültek az utolsó négyszáz évben. A szív az első szerv, amely működni kezd bennünk – úgy háromhetes embrió korunkban, amikor talán még édesanyánk sem sejti létezésünket. Szívünk egyben az a szervünk is, amely végül legtöbbünket megöl. “Cor primum vivens, ultimum moriens” – az első életre kelő és az utolsó, amely meghal, mondták Arisztotelész után a középkori tudós doktorok. Szolgál bennünket 2 milliárd dobbanáson át.
Úgy tűnik, hogy a nem hibernáló emlősök szívfrekvenciája – vagyis, hogy a szív hányszor húzódik össze percenként – és élettartamuk között lineáris összefüggés állítható fel. A hörcsög és a nyúl (350-400/perc és 4-5 éves élettartam) adatai egy egyenes mentén helyezkednek el az elefántéval (30/perc, 35-55 év) és a bálnáéval (20/perc, 70-80 év). Ezek a szívek működésük során egymilliárdszor húzódnak össze. Könnyen kiszámítható, hogy egy 80 évig élő ember szíve (70/perc) kétmilliárdnál is többet ver. Az emberi szív tehát “kilóg” a sorból.
Az anatómiai szív nem fáj, noha száz veszély leselkedik rá: mozgásszegény életmód, stressz, dohányzás… Mint előkelő idegen él a mellkasunkban. Ezt a szívet általánosságban ismerjük, és legtöbben nem találkozunk saját szívünkkel közvetlenül. Egy magyar származású patológus sikeres szívátültetésen esett át az Egyesült Államokban. Amikor visszatért a munkába, a laboratóriumban a saját régi szíve várta egy üvegedényben. Kezébe vette, és így egy olyan találkozás részese lett, amely általában elképzelhetetlen.
Arisztotelész óta az a képzet tartotta magát, hogy a szív érinthetetlen, vagyis, ha megfogjuk, akkor nyomban megáll. “Az a sebész, aki késével a szívet illeti, kollégái megvetését vonja magára” – mondotta kora sebészpápája, Billroth. A német sebész, Ludwig Rehn habozott is, hogy megérintse-e, amikor egy szívsérülést kellett elvarrnia 1896-ban. Behelyezte az öltéseket, és a szív nem állt le. A beteg felgyógyult. Kiderült, hogy a szív, “ez a nyugtalan és akaratos szerv” is csak ugyanolyan, mint a többi zsiger (Kocher).
Van egy másik szívünk is. Látszólag ez volna a lelki-szívünk, amely fáj, meghasad, megesik, meglágyul, dagad… Ezt a szívet kiöntjük, belemarkolunk, kivesszük, elcseréljük… Ez a szív néha kőből van, néha meg egyáltalán nincs is. Ő énekel minden dalban, ilyenkor legtöbbször vérzik, és rozsdás szög van benne. Bármerre tekintünk, mindenütt ő köszön vissza ♥ formában. Anyaga lehet bármi: csokoládé, marcipán, porcelán, gyémánt vagy Swarovski-kristály. Feltűnik bárhol és bármikor. A ♥ jelentését általában mindenki ismeri. A ♥ a reklámipar igazi sztárja (legalább annyira, mint maga a csillag). Látszólag a ♥ mindennapjaink része.
De vajon ugyanúgy él-e és ugyanaz-e ez a két szív (a szerv és a szimbólum), mint elődeink képzeteiben? A régiek egységben (holisztikusan) szemlélték az embert, és a szívet a személyiség lelki központjának tekintették. A tudomány megfosztotta a szívet e lelki tulajdonságoktól, és egy pumpa szerepére degradálta. Nem állíthatjuk, hogy a szív megsértődött, és hogy ezzel indult volna útjára a szív- és keringési betegségek kora. Annyi azonban bizonyos, hogy az elmúlt száz évben soha nem látott járvány zajlik, ami a korábbi egység megbomlását sugallja. Sok újabb (pl. szívátültetetteken végzett) tudományos vizsgálat és adat utal arra, hogy a szív nem csupán pumpa. A vizsgálatok szerint a szívátültetésen átesettek több mint fele érzékel személyiségváltozást a műtét után. Ebben több tényezőnek lehet szerepe: megjavult általános teljesítőképességüknek és megváltozott életmódjuknak, a műtétet követő hosszas izoláció hatásának, az immunszuppresszív gyógyszereknek stb. Tehát nem csak a donorszívnek (Bunzel). Az ún. intrinsic cardialis parasympathicus postganglionalis efferens neuronokat, az ICA-sejteket 1995-ben fedezték fel. Maga az elnevezés is olyan bonyolult, hogy elriaszt a részletezéstől. A lényeg az, hogy a szív nem pusztán végrehajtója az agytól kapott parancsoknak, hanem maga is rendelkezik egy önálló “idegrendszerrel”, és ezen keresztül jeleket küld az agy és valószínűleg az egész szervezet felé (Huang).”
A könyv megvásárolható a Medicina könyvesboltokban.
A szövegrészlet és a képanyag felhasználása a kiadó engedélyével történt.